Hogyan kötődsz Őrmezőhöz? Hogyan kerültél Őrmezőre és hány éve? 

2013-ban költöztünk Őrmezőre, itt lettünk családdá, itt cseperedtek fel a gyermekeink. A helyhez való kötődésem elsősorban a gyerekeken keresztül alakult ki. A mindennapi kisbabás/kisgyermekes rutinok a közös programok észrevétlenül szőttek egyre szorosabb szálakat a környezet és közénk.

Mit jelent számodra őrmezeinek lenni? 

Otthonosságot és megtartó közeget. Azt a megnyugtató érzést, hogy ha kilépek az utcára, ismerős arcok jönnek szembe és még ha nem is feltétlenül tudjuk egymás nevét, ismerjük egymást. Bár a gyerekek növekedésével a mindennapok ritmusa átalakult, az a közös, támogató anyukás csapat, ami a játszótereken talált egymásra, megmaradt még ha a munkába való visszatérés miatt ritkábban is találkozunk.

Mesélj egy meghatározó emléket Őrmezőről! 

A legmeghatározóbb az a kilenc év, amit a gyermekeimmel a Közösségi Ház baba-mama foglalkozásain és – udvar híján – a játszótereken töltöttem.

Ezek a helyek olyanok számomra, mint régen lehetett a falu fonója.

Sosem felejtem el a közös játszóteres piknikeket, a kismotorozásokat, az őszi falevél és gesztenyegyűjtéseket, az esőben babakocsizásokat, a "vonatnézéseket", a téli közös szánkózásokat, a hóember építést vagy az anyukás kávézásokat a Kerekítő foglalkozások (gyermekfoglalkozás az ŐKH-ban - szerk.) után.

A kisgyermekes anyukáknak és családoknak ma is fontos, hogy a lakóhelyükön közösségeket alkossanak és kapcsolódjanak egymáshoz. Az „egy cipőben járás”, egymás meghallgatása és támogatása adott erőt a mindennapokhoz – megmutatva, hogy anyaként sosem vagyunk egyedül, senkinek sem szabad(na) a lakás falai közé szorulnia kisbabásan