Itt ülünk az Igmándi utcai kutyafuttatón, ami számodra egy nagyon kedves hely. Hogyan kötődsz Őrmezőhöz, mikor kerültél ide? 

Kezdjük a kérdés legelső felére válaszolva, hogy miért szeretek ide járni. Nagyon sok mindent tettek látványosan azért, hogy az Őrmezei lakótelep olyan színvonalú legyen, amilyennek az ember azt elvárja. Például ez a kutyafuttató: ide is hordtuk régen a kutyákat, de nem volt bekerítve, nem volt megépítve.

Ott hátul, a futballpályán felszedték a betont, és egy nagyon klassz rekortánt tettek rá. Tehát látványos dolgok történnek azért, hogy élhetőbb legyen, és az ember igazán otthon érezze magát.

Na most, a régi időkre visszacsatolandó: ugye ’75-ben kezdték el építeni a lakótelepet?

Talán ‘72 az első épület, de ez az időszak, igen.

Előbb elültették ezeket a kanadai nyárfákat, amelyek már úgy felnőttek, hogy nem is veszem észre, hogy egy lakótelepen vagyok, amikor a kutyával bent sétálunk a futballpályánál.

Mert bár igazából lakótelep, de nem olyan mint Gazdagrét, itt a tízemeletesek mellett sok a négyemeletes, azok barátságosabb méretűek.

Hogyan kerültetek ide?

Én újpesti születésű vagyok. 20–21 éves koromig megvolt a családi házunk, ahol csak anyu, apu meg én voltunk bejelentve. Így sikerült kijárni, hogy azért a lakásért kapjunk kettőt. Nem volt könnyű, de végül is ők kaptak egy kétszobás lakótelepi lakást, én pedig itt, a Bánk bán utcában egy egyszobás, körfolyosós, félkomfortos lakást. Akkor azt klasszul felújítgattuk a párommal.

De aztán éreztük, hogy kicsi lesz, és akkor jött a Károli Gáspár téri sarokház. Az egy nagyon klassz, gyönyörű, 64 négyzetméteres, kétszobás lakás, oda születtek a gyerekek.

Anna is, meg Nóri is? 

Igen. És amikor a gyerekek voltak olyan... hát, olyan 6-8 évesek, akkor gondoltuk, hogy kellene nagyobb.

Akkor Őrmezőre jöttünk, és nekem borzasztóan megtetszett ez a telek. Emlékszem, hogy srácok játszottak itt rajta, és volt négy cseresznyefa, az egész be volt bokorral nőve.

Vacilláltunk, akkor még nem is gondoltunk arra, hogy az infrastruktúra mennyire jó. Itt vagyunk végülis a városnak a legszélső utcájában, egy kertvárosban. Azt gondoltam, mögöttem van a lakótelep – nagyon barátságos a lakótelep –, és akkor már beleszerettünk. Két év alatt felépítettük a házat, és ‘90-ben költöztünk ide. 

Ha egy őrmezei emléket kellene kiemelni, mi lenne az?

Nagyon érdekes, hogy itt találkozunk – itt a kutyafuttató van. Az egyik legpozitívabb élményem, hogy egy csomó olyan kutyással találkozom, akivel ismerősök és barátok lettünk. 

Ha egy szóval kéne leírnod azt, hogy mit jelent neked Őrmező, mi lenne az?

Az otthonom, és én már nem akarok elmenni. Nem akarok elszármazni.